gondoltam annak, aki nem volt jelen, elmesélem, hogy milyen volt, nehogy úgy érezze bárki, h lemaradt valamiről.

szóval kilencre odahívtam néhány embert a borostyánba, merthát milyen dolog lenne, ha pont a születésnapomat nem ott indítanám. mikor én odaértem kilenc után tiz perccel még csak dani volt ott, ugyh neki hosszasan fejtegettem, h mennyire rossz, h senki se jön el és egyáltalán nem szeretnek engem az emberek. szerencsére a csapostól kaptam szülinapom alkalmából egy sörkupont, meg lassan azért megérkezett olyan 10-12 fő. meg aztán a rokonaim több vodkára is meghívtak, dani pl csak azért, h megnézhesse, hogy egybe lehúzom majd rosszul leszek, de szerencsére nem lettem rosszul.

szük danival annyira kulturáltak vagyunk, hogy a nemdohányzó részlegbe ültünk, és mindig kivonultunk az udvarra dohányozni.

naszóval igazából ott iszogattunk egykét órán át, majd lassan néhányan leléptek a bakelitbe, mások meg haza, úgyh mariann, dani és én úgy döntöttünk, hogy inkább mi is a bakelitbe megyünk, de közben azért beugrottunk gyorsan inni hozzánk egy pálinkát. erre a momentumra nem emlékszem kristály tisztán de gondolom jó volt mert nem lettem rosszul. bemutattam a vendégeknek bakszi pacsizótudományát (valószínűleg, de az islehet, hogy nem mutattam be, de biztos visitottam kicsit, h "baksziii"). anya mondta másnap, azaz ma, hogy mi énekeltünk itt hajnalban. ja meg azt is mondta másnap, hogy előttünk dani (a tesóm) ment haza, és mivel hosszú ideig nem ment fel az emeletre, anya lement megnézni, hogy mi van vele, és nagy megdöbbenéssel tapasztalta, hogy dani és bakszi összedugott fejjel roppant békésen alszanak a szőnyegen.

naszóval a pálinka után gyorsan elmentünk a bakelitbe ahol épp a shiny happy people szólt ami nagyon vidám dolog. aztán peti a kezembe nyomott valami pálinkát amit gyorsan megittam és ugyanilyen gyorsan jól ki is hánytam, csak pont előttem állt egy úriember. nem tudom hogy mennyire hánytam le, mert elszaladtam, hogy ne vegyen észre meg hogy az utcán folytathassam az estém eme szokásos felvonását. aztán el akartunk lopni egy táblát de azt mondták az utcán álló férfiak hogy basszam már meg, h idehányok és még táblát is lopok. erre azt gondoltam, h leszarom őket úgyse lakok itt, de nem mondtam ki mert túl nagyképűen hangzott volna.

aztán valamikor elindultunk haza és szük dani nálunk aludt, és anyukámék másnap azt mondták, h majd jól beköpnek attilánál merthogy biztos összejöttünk de meglepő módon ez nem így történt, mivel mindketten boldog párkapcsolatban élünk valaki mással.

most pedig átolvasom ezt és elhelyezem nyelvtanilag helyesen a vesszőket.

A bejegyzés trackback címe:

https://dcsoport.blog.hu/api/trackback/id/tr92395685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M a s z a t 2010.10.24. 19:55:50

igazán kellemesnek hangzik. azt hiszem, hogy az üvöltve hányás és a lábiszony összefügg, mert a szomszédomnak és neked is van mindkettő. elképesztő, hogy lehánytál valakit a bakelitben.

Líja 2010.10.25. 10:02:59

csodálatos, és igazán kellemes olvasmány íyg hétfő reggel:D
jááj azért úgy érzem hogy kimaradtam valamiből:P:D

Dani˙ 2010.10.25. 15:09:04

lilla nagyon sok mindenből kimaradtál, majd azért elmegyünk kedden inni és elmesélem.

Bortsi 2010.10.25. 23:32:41

@M a s z a t: szerintem is elképesztő, főleg ha belegondolok, h mit reagáltam volna egy olyan esetben ha engem hánynak le valakik a bakelitben. hát ott kö kövön nem maradaz fix.... mondjuk ezért is futottam el gyorsan

Bortsi 2010.10.25. 23:33:25

ja! viszont! de! nem üvöltöttem közben! : D

marjan 2010.10.26. 11:56:21

jaaaj, borcsi, dehogynem üvoltottél: D

bíbora 2010.10.31. 09:22:14

basszatok meg, kurvara hianyoztok (en meg szohasznalatban magyarosra formaltam a mondatot)

Dani˙ 2010.11.01. 12:10:49

áá én már tökre úgy érzem, hogy mindjárt jössz haza :)

Bortsi 2010.11.01. 19:37:43

@marjan: najo akkor csak kevesebbet mint szoktam : D

marjan 2011.06.20. 19:07:03

amúgy a serkenj fel kegyes népet énekeltük a konyhátokban
süti beállítások módosítása