Kavargatom a kakaót.

Ez a dús barna szín,

a tejszínhab lágy fehérsége,

a bögre meleg ölelése

hát kire emlékeztet már megint?

Rád, te hős Herkules,

szemed izzó fényére,

ősz halántékod ezüstös ragyogására,

hangod meleg sugarára,

mely mint nyíl

hatol szívembe, akárhányszor

meghallom tévém hangszórójából,

mikor hozzám szól-

s nem máshoz!

Igen, hozzám szólsz,

Rám nézel,

hajad csak nekem csillog a fényben,

Te egyetlen!

Megismételhetetlen!

Te, ki prostikba szeretsz bele,

Ki a bíróságon énekelve s szteppelve

rabolja el szívemet és lelkemet!

Gyenge lelkemet...

mely ellenállni nem képes nevednek,

drága nevednek!

Ragyogó,

Isteni,

Csodálatos,

Hősies,

Angyali,

Rettenthetetlen,

Daliás

nevednek!

Ricsárd...

Ricsárd!

GÍÍÍÍÍÍÍR??

Kezem meg-megakadva ír,

Ember ily égi magasságba szólni nem bír,

nem ér fel Veled egyetlen jelző sem,

főleg nem az én szavam s érzésem,

melyek ha nem találnak meghallgatásra,

Én, mint bamba őstulok

Porba hullok,

Én, én: Sandra Bullock.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.