az előbb adtam le a szakdogámat. szegény témavezetőmet nem igazán hagytam kibontakozni jó tanácsaival a létrehozás folyamatában, ugyebár sokáig kicsit bujkáltam előle, mert lassan produkáltam bármit is, aztán megint csak túl lusta voltam, szóval nem nagyon küldözgettem neki a dolgokat. ma volt a határidő, szóval már tegnap is késő lett volna elküldeni neki a cuccost, ha nagy változások szükségesek, de mégis ez volt a tervem, hogy este elküldöm, és ma délutánig hátha belenéz és jelzi, ha gond van.

este 10 előtt megírtam a tartalmi részt és szépen formázgattam is a fejezeteket, ám ekkor valami rossz mozdulat következtében lefagyott a gép. újraindítás után pedig nem hozta vissza a word az elvileg automatikusan elmentett verziót, hanem csak az 5 órával azelőttit. olyan 3-4 oldal veszett el,meg hát a lelkesedésem. a sokkhatás és sírógörcs után nagy nehezen megpróbáltam összeszedni magam, úgyhogy nem sokat aludtam ma. napközben még elég sokat szarakodtam a maradék résszel, nem gondoltam volna, hogy pl a bibliográfia ilyen kis szar dolog. namindegy, kész van, bár a tagolásnál kicsit belekötött, de sajnos későn tette, mert akkor már leadtam: )

szóval néhány jó tanács: - időben kezdjétek el a szakdogát - konzultáljatok rendszeresen - ne fészbukozzatok közben - a bibliográfiához a hivatkozásokat már menet közben gyűjtsétek ki - rendszeresen mentsetek írás közben: D amúgy sztem nem lett rossz a doga, legalábbis ha valaki beleolvas az elejébe, érdekesnek találhatjat: D a következőnél okosabb leszek. meg hát elég ritka sztem ez, hogy vki leadás előtti este baszakodik az eltűnt fájllal (adatvisszállító progi sem segített), úgyhogy veletek biztos nem történik majd ilyen: D mostmár csak meg kéne írni a mai napon 2-3 beadandót, meg összedobni egy prezentációt, aztán nyugi lesz. aludni szeretnék.

A bejegyzés trackback címe:

https://dcsoport.blog.hu/api/trackback/id/tr792856997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Líja 2011.04.27. 16:33:35

engem érdekel, majd elolvashatom?
süti beállítások módosítása