Az a probléma, hogy karácsony van és nem merek írni semmiről, mert akkor úgy érzem, hogy ilyenekre nem szabadna gondolni karácsonykor.

Azt hiszem Borcsi az imént sértődött meg, mivel mondtam neki, hogy nem szerelmes belé senki, az a srác egyszerűen csak érdeklődő és kedves, és mindenki azt hiszi róla, hogy szerelmes belé. Ez azt hiszem egy most kitörő személyes sérelmem, ugyanis a lányok hajlamosak azt hinni, minden fiúra, aki kicsit is kedvesebb velük (főleg, ha alacsony és szőke), hogy szerelmes beléjük, néha még azt is, hogy zaklatni kívánja. Mióta egyetemista vagyok egy fiúinternátusban, azóta élem át rendszeresen ezt a jelenséget. A gólyatáborban kezdődött, amikor ültem a fűben, néztem, ahogy röpiznek, beszélgetést kezdeményeztem egy lánnyal, mire ő nagyon csúnyán nézett, morgott valamit majd a barátnőjével arréb ültek. Ekkor úgy döntöttem, hogy utálom ezeket a hülye ribancokat. Nagyon nem akartam tőle semmit, azóta is vállasnak hívom, akkora válla van, a barátnője pedig másfél fejjel magasabb nálam. Szóval igazán nem értettem ezt az egészet. Van egy másik lány is, akivel elég jóban vagyunk, mivel annyira bizarr, hogy már-már érdekes és akire részegen nyomultam, az egyik este, de aztán egy csoporttársammal jött össze. Azóta ha köszönök neki, mindig úgy néz rám, hogy ,,jajj tudom, hogy nagyon tetszem neked, de sajnos te nem nekem". Persze azt hiszem ő mindenkire így néz. A sráccal egyébként azóta is együtt vannak és együtt élnek. Ez igen! 

Idén franciaórán volt szerencsém egy csoportba kerülni, a fentebb említett vállas lány egyik rendkívül dekoratív barátnőjével, aki elmesélte, hogy ők gólyatáborban öten összebarátkoztak és annyira be voltak szarva a rengeteg részeg állat gépészfiútól, hogy úgy döntöttek, inkább nem beszélnek senkivel. Megjegyzem, hogy ez egy felettébb bölcs döntés volt részükről, kár, hogy az én ritkán előbukkanó kedvességem is áldozatául esett, az akciónak.

A másik dolog amiről írni kívánok, már aktuálisabb téma. Viszonylag. Most, hogy karácsony van érzem, hogy megint tizenéves vagyok. Nem szeretek itthon lenni, meg ugyanazt a felesleges lázadós hisztit csinálom, mint akkor. De Borcsi, akit már másodjára említek meg a bejegyzésben, egy mondattal el mondta, hogy mi a baj még mindig a szülőkkel. Arról volt szó, hogy nagyon örült neki, hogy két napig ott csöveztünk nála és nem akart egyedül lenni, annak viszont annyira nem örült mikor a szülei hazajöttek, mert bennünk az a jó, hogy tudjuk, hogy ő milyen és egyáltalán nem zavar minket, de még csak meg sem lepődünk, hogy ha ő üvöltve hányja végig a délelőttöt. Szóval otthon nem igazán olyanok vagyunk, mint amilyenek szeretünk lenni, persze valaki jobban, valaki kevésbé. Azt hiszem ennek a korszaknak már el kellett volna múlnia, de részemről kicsit még fel is erősödött, még szerencse, hogy már hozzászoktam, hogy későn érő típus vagyok. Huszonharmadikán például anya barátja, úgy kérdezte meg, hogy voltam-e már részeg, mintha azt a választ várná, hogy természetesen nem. Persze anya tudja, hogy már voltam, de még mindig úgy vagyok beállítva, mint aki alig iszik, nem is bír inni, nem is szeret, a cigit utálja, kábé kettőt szívott életében, más pedig eszébe sem jut. Ez elég aggasztó. Aztán szenteste már egy pohár becherovka után megkaptam, amikor még egyet akartam inni, hogy na azért nem kéne berúgni.

Harmadrészt eléggé jelentéktelen életet élek mostanában, meg általában is, de most jutott eszembe. Nem tudom mit kellene csinálni, de nem hiszem, hogy hatással lennék bárkire is. Nem akarok olyan lenni, mint Thomas Mann, pedig jelenleg azon dolgozom, hogy olyan leszek, illetve ha már sikeres embermintákat veszek példa alapjául, akkor leginkább felé haladok. Kiváló volt abban, amit csinált, ezt el is ismerték, még Nobelt is kapott, viszont minden irodalommal foglalkozó médium elismeri, hogy művészete tulajdonképpen senkire nem volt hatással. József Attila írt róla egy verset, de ez édeskevés. A másik véglet Schopenhauer lenne, akit meg alig ismernek, viszont mindenkire hatással volt. Na ő meg begolyózott olyan sem akarok lenni.

Abbahagyom viszont, mert Bori meg fogja jegyezni, hogy már megint felvágok és bizonygatom milyen művelt és okos vagyok.

Egyetek töltöttkáposztát és találjatok életcélt! (A kettőt nem kell egyesíteni.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.