Annyira unalmas amit most tanulok, hogy írok egy kicsit, mert nem bírom tovább tanulni. Elolvastam már az egészet, de valahogy annyira nincs köze az érdekeshez, hogy nem nagyon ragad. Nem hiszem el, hogy valakit komolyan érdekel, hogy a csavarban, amit becsavarnak, milyen feszültségek ébrednek és ehhez milyen képletek tartoznak. Úgysem hiszem el.

Kezdem a humoros résszel. Ma reggel a kedvenc időszakomban utaztam a kombínón, pont a munkaidő megkezdése után 1 órával, amikor sok munkanélküli és átutazóban lévő ember ül a villamoson. Meg én. Leültem egy emberrel szemben, aki egy tipikus ilyenkor utazónak tűnt, ízléstelen olcsó ruhában, régi aktatáskával, amit valószínüleg a zsibin vett. Figyeltem a másik két széken ülő embert, nagyon érdekes volt, egy átlagos kinézetű középkorú férfi és egy kortalan nő. A nő úgy viselkedett, mint aki borzasztóan szerelmes a férfiba és ezért próbál szépen nézni, fogdosta a kezét és látszott, hogy borzasztóan izgatott. Kicsit olyan volt, mint ahogy a fiatal színésznők játszák a színházban az előkelő lányt, aki szerelmes a kertészlegénybe, de inkább a vidéki lányt, aki szerelmes a nagyvilági úrba, aki mindig egy csaló. A kamaszkor messze állt már a nőtől, bár próbálta álcázni, de nyilvánvaló volt, hogy a fogainak száma körülbelül a fele lehet a kívánt mennyiségnek. Sajnos nem hallottam miről beszélnek. Pedig érdekelt volna, hogy mi történik velük. A nevüket is megkérdeztem volna, mert mégsem fair, hogy írok róluk, ők pedig nem is gondolják, hogy pár perces beszélgetésük körülményei az interneten bolyongnak. Szóval amikor már majdnem ráálltam a frekvenciára, amin beszéltek, a velem szemben ülő férfi elkezdett kiabálni. Lehet, hogy egy abszurd drámában voltam, mert az is olyan színpadiasan ripacs volt. Ezt kiabálta:"Jaj! Jaj! Már megint! Jaj! Jaj! Futás! Futás!" Ekkor felállt és elment a kombínó végébe. Jöttek az ellenőrök. Az egyik meg is jegyezte, hogy futás bizony. De szerintem nem büntettek meg senkit, pedig nem volt jegye egy csomó embernek. Ilyenkor elgondolkozom, hogy én miért veszek bérletet, amikor meg lehet úszni, de ha másért nem, hát veszek azért, hogy Dani büszke legyen rám, hogy az államért cselekszek, meg nem is idegesít, hogy megbüntetnek. A kiabálós férfi volt a humoros rész.

Pár napja azon gondolkozom, hogy mindenki máshogy látja a menő embereket. Azt tudom, hogy még mindig iszonyatos burkokban élünk, merőben eltérő értékrendekkel, de még a burkomon belül is eltérnek. Konkrétan azon gondolkoztam, hogy sokak még mindig kifejezetten cikinek tartják, azt, hogy jó mérnök. Mert mi az. A jó mérnökök meg kifejezetten cikinek tartják, hogy jó művész. Mert mi az. A gazdag embereket is cikinek tartják. A szegényeket is, csak arról nem tudnak. Én most a mérnök-manager kontra éhenhaló-művész témát választom. Én az első felé tartok, mint az ismeretes és érzem, ahogy ezt sokan elolvasnák, már húzodna is a szájuk oldalra, hogy hát persze. Materialista, lélektelen, önző, kizsákmányoló, szűklátókörű. Unalmas. Sokaknak ez jut eszébe szerintem. Mostanában a Mad Men című sorozatot nézem, ami pontosan ezekről a managerekről szól. Ők tényleg a fentebb felsoroltak. De mégsem teljesen, mert van köztük, akinek nem csak a pénz okoz örömet és ezt nem csak a hedonizmusára költi. Na ez a szereplő dug egy nőt a Villageben, ami a művésznegyed. A csaj festő. A baj az, hogy egy idő után a csávónak meg kell ismerni a nő barátait. Akik ugye az éhenhaló-művészek. A nők nem veszélyesek ebből a fajtából. A férfiak viszont pontosan olyanok, mint akiket utálnak. Szűklátókörűek és ostobák. Folyamatosan cikizik a reklámszakembert, a fentebb felsorolt jelzőket aggatják rá. Pedig igazából, annyi a különbség, hogy ő képes élni a rendszerben, sikeres benne, sikeres bármiben, ezek a művészek, akik természetesen nem csinálnak semmit, pedig nem jók semmiben, csak a kritizálásban. Mint a legtöbb művész. Egyszer ott ülnek a csaj lakáson többen és betépnek. Aztán jön a rendőrség, mert az alsószomszéd megverte a feleségét. A reklámszakembert baszogatják folyamatosan. Aztán ő rájön, hogy a nő az egyik elcseszett művészbe szerelmes. Ekkor úgy dönt, hogy elmegy. Beszólnak neki, hogy most nem mehet ki az utcára, mert be van tépve és ott vannak a zsaruk. Erre azt válaszolja: Tévedtek. Ti nem mehettek ki. Én kimehetek. És kisétál minden probléma nélkül, mert ő öltönyben van és jól néz ki, a rend őre azt hiszi, hogy egy oldalon vannak, pedig ő nem szereti a rendszert, egyszerűen megtanult élni benne, ezen kívül meg azt csinál, ami neki tetszik. Sokkal cseszettebb érzelmei vannak, mint a hobo ruhás kritikus önkifejezőnek.

Azt akarom mondani, hogy ma már tényleg bárki lehet művész. Mert régen ha nem tudtál festeni, zongorázni vagy verset írni, akkor földműves lettél vagy kereskedő és pont. Most pedig itt van Lasse Gjertsen (igen!), aki nem ért semmihez, mégis csinált valami klasszat. Ők már valamik. Meg vannak, akik vesznek egy drága fényképezőt és lovakat meg naplementét fotóznak vele. És fogalmuk sincs, hogy az igazi fényképész, nem a gomb lenyomásától jó, hanem hogy megcsinálja, amit lefényképez. Ezt nyáron tudtam meg és nagyon örülök neki.

Ülök az ablakomban egy óra van, nem tudom, hogy hova mennek a kocsijukkal az emberek, azt tudom, hogy a Dunában tükröződnek a fények, hogy Alice itt van velem szemben és hogy ma is több százan sírták el magukat a városban. Azt hiszem alkotni kell, nem csak reprodukálni és vitatkozni. Azok túl egyszerű dolgok.

(lektorálta: Marjan)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.