Nem írok mostanában, mert az elmúlt két hétben nem éreztem szükségét, még annak sem, hogy blogot olvassak, ami így utólag meggondolva elég önző dolog. De mivel nekem mindig olyan szobatársam van, aki hajszárítás nélkül nem mossa meg a haját, ezért most akad 20 elütnivaló percem így fél egykor, szóval írok. Érdekes, hogy most többnyire le kell írnom, hogy mit csináltam az elmúlt két hétben, mert nagyrészét nem veletek csináltam és nem is meséltem el. Szóval pont olyan egyetemi életet éltem, amivel nagyon elégedett lennék folyamatosan. Úgy történik, hogy vasárnaptól szerdáig tanulok, meg teljesítek, viszont szerdán este már lazítok (kedd) utána csütörtök nagyon berúgok és sok emberrel együtt elmegyek egyetemi buliba, amit élvezek a borzalmas zene és környezet ellenére. Mert jó a társaság. Aztán pénteken vagy szombaton valami lazább sörözés. És ekkor még az Árcsi által rámagattott alkoholista címkét sem érzem magaménak. Szóval az elmúlt két hét így telt és a tegnapi meg mai nap szakította meg a remek szériát, ugyanis kedden már úgy éreztem, hogy nem csinálok semmit, amit nem értem, hogy miért éreztem, mert 5 órám volt aznap reggel 8tól este 7ig, de közben volt 1-1 óra szünetem és akkor csak ettem, meg volt olyan óra, hogy bevittem a házit, amit összeszámoltam és kábé 25-30 óra alatt csináltam meg, de igazából nem borultam ki tőle és mondta a tanár, hát jó, meg szépen modelleztem, de ennyi történés volt másfél óra alatt. Aztán a szünetekben nem jöttek velem sörözni és nem tudtam, hogy mit csináljak. Ma pedig igazán nem volt semmi dolgom (erről később), és rájöttem, hogy tegnap volt először két hete, hogy egyedül maradtam. Mert állandóan valakivel vagyok mostanában, a koliban is, a suliban, délután is, ha más nem alszom borinál egy órát, miközben tanul. De tegnap nem volt kivel lenni, mert mást csináltak az emberek és akkor kicsit olyan érzésem volt, mint tavalyelőtt novemberben, amikor álltam a borároson és nem értettem, hogy hol is vagyok és mit is csinálok.

Még csak most jön az elméletem, amit nem tudok senkivel megbeszélni, mert nem érdekel senkit, meg alkalom sincs rá, hogy megbeszéljem. De az ilyenekre kommentelni sem szoktatok, de nekem muszáj kifejtenem. Szóval szerintem ha sok ideig folyamatosan társaságban vagyunk, az valamiféle torzulást okoz, ami egyértelmű, de szerintem egyfajta hibernációja az agynak. Amikor folyamatosan van valaki, akivel lehet kommunikálni, akkor nem érzünk késztetést arra, hogy magunkon gondolkozzunk, pedig szerintem az nem szokott ártani. Nekem ez abban az esetben tűnik a legdurvábbnak, amikor egy személyre korlátozódik az állandó társaság, de biztos csak, mert nekem még nem volt ilyen. Viszont valahogy ezt keresi mindenki és ezt is szereti mindenkit. Aztán az emberek összeházasodnak és szerintem látjuk, hogy a felnőttek legtöbbször annyira nincsenek tisztában saját magukkal, hogy hihetetlen. És persze, hogy nincsenek nem voltak egyedül vagy 20 éve. Szerintem ez nem jó, mert néha mégiscsak el kellene gondolkozni, hogy a környezetnek és úgy általában a világnak, hogy jön le a viselkedésem, mert akik ezen nem gondolkoznak, azok a szűklátókürőek, buták vagy a fanatikusok. Ebben meg kellene találni az egyensúlyt, hogy többnyire legyünk társaságban, mert az a jó, de ne folyamatosan, hogy ,,jó" emberek maradjunk.

Akkor most rólatok. Ezt szívesen megbeszélném Lillával, de nincs lehetőség rá, azt hiszem és ezt sem olvassa, meg Borival is, aki Dániaban van, meg Borival is, aki erre mindig azt mondja, hogy ő már nem forog ilyen faszságokon, meg Marjannal is aki Debrecenben van, meg Danival is, aki az Isten se tudja, hol van, Árcsi pedig erre mondja, hogy szellemi elitista vagyok. Tudom.

Másrészről nagyon jól vagyok, mert minden olyan kellemes, és sok kellemes új ember van körülöttem, akik hasonlóan gondolkoznak, mint én. Pénteken voltam sörözözni egy csoporttársammal és tök élveztem annak ellenére, hogy totál másnapos voltam. Ma pedig egy lánnyal mentem el hamburgerezni spanyol után, és az is nagyon jó volt, rájöttünk, hogy mindketten nagyon jófejek vagyunk. És mostmár nincs órám nyolcig, mert nem vettem fel százmillió kreditet, meg franciát szóval van egy kis szabadidőm és keresek pénzt közben és nem a koliban fekszek, hanem szocializálódok, mint a példa is mutatja. Klassz.

Este elgondolkoztam, hogy mit csináltam ma és nem lehet teljesen haszontalannak nevezni, mert leadtam az Erasmus papírokat, meg meglátogattam Lillát (akit szerintem a szobatársa nagyon utálhat, mert sose hagyjuk tanulni), meg voltam boldogságterápián, meg hamburgereztem, majdnem elmentem Csernusdoktor előadására, kaptam egy kisebb pánikrohamot a Corvinuson és még Stefiéket is meglátogattam, aztán este a szobában halgattuk négyen a Kármánrádiót, amiben egymásnak küldtünk vicceket (számot küldeni szar) és sajnos nem nyertünk pizzát.

Most minden jót kívánok nektek és alszok, hogy holnap újult erővel menjek isibe és úszni és bulizni. Nagyon jó lesz!

ps: Eszembe jutott, hogy Szarvason vagy csak hétvégén kivághatnánk fotókról fejeket (életnagyságban) és felszúrhatnánk egy pálcikára és játszhatnánk vele. Állapotban persze.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.