Carlos éppen most tért vissza a futásból, ahova sose visz kulcsot, szóval nekünk kell ajtót nyitnunk. Hát most is kinyitottuk az ajtó de valahogy olyan szögben állt, hogy nem látta, hogy kinyitottuk és mivel zenét hallgatott, nem halotta, viszont folytatta a csengő nyomkodását. Végül is ott álltunk 3 és fél percig nézve, ahogy nyomogatja a csengőt, végén már a lakás összes lakója őt nézte (ez jelenleg 7 embert jelent.) Elég vicces volt. És ez eszembe juttatta, hogy írnom kellene a blogra. Valójában már ez többször is eszembe jutott, de most van a remek alkalom, a többiek főzőcskéznek én meg DJ-skedem.

Szóval onnan folytatom, hogy Lilcsi hazament, mert addig ő volt a hivatalos krónikaíróm. Elég jól le is írta mi történik, én  még szívesen feltölteném a végtelen kedves levelét a blogra, amit itt hagyott szóval ha kívánjátok begépelem.

Kedden amikor elindult a busza, kicsit olyan kábult állapotba kerültem és csak kóvályogtam az utcán hazafelé. Utána durva honvágy fogott el, mert sokat mesélt az Akácfáról, meg Boráros téri kalandokról, hirtelen elkezdett hiányozni, a rosszabbnál rosszabb olcsó felesek tömkelege, amit magamba tolok Magyarországon, valamint a tejföl, a málnaszörp és a társaság mindezek élvezéséhez. Mivel éppen kicsit feszült volt a helyzet a lakásban is, nem nagyon csak kicsit, ezért nem volt túl jó kedvem egészen szerda estéig. Plusz mennem kellett egyetemre, tanulnom is kellett, persze azért nem halltam bele. Aztán éppen bicikliztem a délután ötös irányítástechnika órámra, ami még jó is mert jó a társaság, mindig segítenek, néha még érdeklődnek is és persze már két tök jó haverom is van ott. Persze mindkettő francia. Erről jut eszembe kedden voltam egy órán, ahol öt francia volt meg két spanyol és én. Borzasztó. Na szóval éppen bicikliztem a a zöld bicikliúton, a napsütésben, a kicsit csipő hidegben (18-20 fok) és akkor hirtelen rámtört a felismerés. Eddig magyar nyár volt, most pedig spanyol ősz van. És mivel két hete az egy-kettős válassz, inkább lennél tinipopsztár vagy barátokköztszereplő játék folyamán rájöttem, hogy az őszt jobban szeretem, mint a tavaszt, nagyon megörültem. És tényleg itt fantasztikus az ősz, mert az a nyugodt, boldog rész, amikor már kezd hűlni a levegő, de még mindig meleg van sokkal tovább tart, mint Magyarországon. Azon is gondolkoztam, hogy a tavasz igazából, túl tömény, meg meglátsz valami szépet és máris beizgulsz (ezt más is megerősítette, nem vagyok perverz), viszont szarakodsz egy csomót mindenen, mert már megszoktad a telet és, hogy rossz. Meg mindig veszek fel pulcsit tavasszal, mert félek, hogy hideg lesz. Ősszel meg nem is bánom, hogy egy kicsit fázok, a lényeg, hogy pólóban legyek. Szóval a tavasz olyan, mint amikor fáradtak vagyunk és túlságosan bebaszunk ahhoz, hogy elinduljunk bulizni, másnap meg rosszabbul vagyunk, mintha elmentünk volna. A nyár olyan, mint a buli ahol minden klappol. Az ősz meg olyan, mint amikor tegnap iszonyat mulatozás volt, és másnaposan ülsz egy nappaliban a barátaiddal, és szívtok, és nevettek mindenen, és néha találtok nyomokat a tegnapról. Szerintem ez a legklasszabb.  Most pedig pont ez van.

Az egyetemre elkezdtem rendesen járni, mert muszáj már egészen komoly dolgokat csinálok. Például elkezdtem tanulni egy mechanikai modellező programot, amivel 4 óra tanulás után meg tudok oldani minden problémát, amit Mechanika tárgyak keretein belül két évig tanultam, 6-szor zhztam, négyszer vizsgáztam (bár elég lett volna kétszer is), tíz beadandót csináltam végül egy három napig tartó szigorlat keretein belül végled befejeztem. Most 4 óra tanulás után meg tudja csinálni a gép. Nem is tudom milyen érzéseim legyenek ezzel kapcsolatban.

A lakásunkban kezdtek feszültségek lenni, mivel jobban megismerjük egymást, és két dudás van egy csárdában, ami azt jelenti, hogy a francia ugyanolyan hisztis, mint én és bár nem vallja be, de utálja, ha nem mindenki úgy csinálja a dolgokat, ahogy ő akarja. Hát igen, amikor Árcsinak panaszkodtam erről, csak annyit reagált, hogy akasztják a hóhért. De két napja éppen mindent megoldottunk és most a Való villában béke és jókedv uralkodik. Valamint ismét három vendég lepte el a lakást. Tegnap jött Alberto, Sári fiúja. Délután kettőkor az ágyamból láttam, hogy ott vannak a teraszon, utána fél óra múlva kimentem. Carlos mondta, hogy a szobában vannak. Nem is jöttek ki este nyolcig, minden elismerésem a fiúé. A másik két vendég Thomas két francia barátnője. Ők még csak pár órája  jöttek és folyton franciául beszélnek (amit 3 nap múlva esküszöm érteni fogok. Ugye Lilla már tudunk olaszul is?!), habár az egyik perfekt katalán, mivel családja van ott és spanyolul is elég jól beszél. Kár, hogy mi szlávok közt élünk, jó lenne beszélni könnyedén 4 nyelvet.

Az utolsó dolog, amit még meg akartam említeni, hogy azt hiszem villámgyorsan elértem a kulturális sokk harmadik fázisát. Az első a nászút szakasz, amikor minden nagyon tetszik és el vagy ájulva mindentől. A második, amikor eleged van és honvágyad van és utálsz mindent, ami nem a te kultúrád. Azt hiszem én ezt a részt másfél nap duzzogással letudtam. Most pedig próbálok asszimilálódni, úgyis megtartok magamból mindent, viszont igazodnom kell az itteniekhez. Mert hát azért nagyon más, mint otthon. De ez elég sokáig fog tartani és lehet nincs is igazam és még mindig honeymoon phase van.

Ádival beszéltem valamelyik nap, ő éppen Koppenhágában erasmusol és pont ugyanazt gondoljuk, az egészről ami velünk történik, ugyanazok a dolgok hiányoznak és ugyanazokat imádjuk az Erasmusban. Megörültem, hogy nem őrültem meg. Most pedig indulok sokat inni, utána pedig rázni a seggem, egy olyan helyen, ami úgy hangzik, mint Corvin-tető. Majd meglátjuk mi lesz.

Ne haggyátok magatokat, valamint nézzétek meg milyen király  Szük Bori új haja!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.